Színes, vidám játék, mely bemutatja a vásárlást a gyerekeknek. Segítségével a kicsik megismerhetik a különböző termékcsoportokat és azt, hogy mi hol kapható.
A játék kétféleképpen játszható:
1. Bevásárlókörút! Minden játékosnak be kell szereznie azokat a termékeket, amik a listáján találhatók. Ehhez el kell jutniuk az összes boltba: henteshez, pékhez, közértbe, drogériába, tejboltba, zöldségeshez.
A játékosok választanak saját maguknak egy bevásárlókocsit és egy listát. A kis kártyákat képpel felfelé középre teszik és kezdődhet a játék! Amint pörget az első játékos kiderül, hogy melyik boltba kell ellátogatnia. Ellenőriznie kell listáját, hogy mit tud megvenni az adott boltban, amit kihúzhat a jegyzetről. Amint megtalálta kikeresi a megfelelő kártyát, amit ezután bevásárlókocsijára helyez. Ezt követően a következő játékoson a sor.
Mindegyik helyen több terméket szerezhetnek be a játékosok, de egy pörgetésre csak egy kártyát tehetnek a kocsira. Az nyer, aki elsőként fejezi be a bevásárló listáját és telíti meg kocsiját.
2. Memória! A szabályok hasonlóak a másik játékmódhoz, viszont itt nincs szükség a pörgetőkorongra. A játékosok kocsit és listát választanak, majd ezután a kártyákat képpel lefelé helyezik az asztalra. Az első játékos felfordít egy kártyát, de úgy, hogy mindenki lássa. Ha a kártyán szereplő árú szerepel listáján, akkor kocsijára helyezi, ha nem akkor visszafordítja. Mindig a soron következő játékos fordíthat, de az éppen visszafordított kártyát ebben a körben még nem veheti fel.
A nyertes szintén az lesz, akinek elsőként sikerül összeszednie a listáján szereplő termékeket.
A játék fejleszti a gyerekek megfigyelőkészségét, reakció idejét, memóriáját. Beindítja fantáziájukat.
Játszva megismerjük a bevásárlást készlet a következőket tartalmazza:
- 4 db bevásárlókocsi- 4 db bevásárlólista
- 1 db pörgetőkorong
- 36 db termékkártya
Csomagolás mérete kb. 32x23x4 cm.
Erről a termékről még nem írtak véleményt. Legyen Ön az első!
Vélemény írása csak bejelentkezés után engedélyezett. Bejelentkezés most »